2015. május 14., csütörtök

Villáminterjú Solecki Jankával

A FOX és a Hogyvolt-blog nyereményjátéka keretében Zsingor Andrea, az Egyesület a Magyar Szinkronért tagja volt az egyik szerencsés nyertes, aki ellátogathatott a Masterfilmbe, ahol az Empire című sorozat szinkronmunkálatai folytak, és itt több szakmebelivel is tudott interjút készíteni.

Az 1. és a 2. részben a Szalay Csongorral, a 3. részben a Szatory Dáviddal, a 4. és 5. részben a Kertész Andreával készült interjút olvashattátok.
Most pedig a Porsha magyar hangjával, Solecki Jankával készült rövid beszélgetés következik. 



A szereplők közül nagyon szimpatikus Porsha. Nehéz volt felvenni a karakter laza stílusát?
Igen, nehéz utánozni egy ilyen hiperlaza afro-amerikai nőt. Tőlünk, európaiaktól nagyon távol áll ez a stílus. Borzasztó modoros, ha a beszédstílusát egy az egyben hozom, mert tőlem idegen. Zavarban vagyok attól, hogy milyen legyen az irány, mert nehéz hitelesen csinálni. Az hogy sok, vagy kevés, amit csinálok, azt a rendező dönti el az adott pillanatban.
Ezeknek a fekete nőknek aranytorkuk van, lehetetlen visszaadni! És persze félrevisz az eredeti. Nagyon sokszor elkövetem azt a hibát, hogy próbálok utánamenni és mélyítek, amit abszolút nem kéne. Nyilván azért választott a rendező, mert engem talált alkalmasnak a szerepre. Szóval nem a hangszínt kell hozni, mert nekem másfajta hangom van, hanem az embert, a stílust kell elkapni.
Tehát időnként becsap Téged.
Becsap, de ez baromi furcsa, mert a kollégáim esetében ez egyáltalán nem tűnik fel. Rengeteg olyan filmet láttam, amit megnéztem magyarul és eredetiben is, és remek volt. Hirtelen a hasonló példák közül Wesley Snipesot tudom megemlíteni, akinek 2 oktávval lejjebb van a hangja Galambos Petiénél, vagy a Will Smith - Kálid Artúr párost, akik kiválóan működnek együtt! Ha valaki tehetséges, akkor nem számít, ha eltér a hangszín; mint ahogyan a színészeknek sem kell hasonlítaniuk egymásra ahhoz, hogy jó minőségű szinkron készülhessen.
 A vezérlőben hallottam, amikor mondták, hogy „túl sok, kicsit visszább kéne venni.”
A „túl sok” arra vonatkozott, hogy időnként az érthetőség rovására megy, ha az ember túlságosan akarja az eredeti kifejezésmódot hozni.
Nézed a tévében a sorozatot?
Fogalmam sincs mi ez. A sztoriról sem tudok semmit. Ha nagyobb szerepem lenne, akkor valószínűleg érdekelne, de az Empire-ben olyan piciket vagyok (10-20 perceket) két rész alatt, hogy szinte fel sem fogom a szituációt, pedig képileg és színészileg ígéretesnek tűnik. De eddig sajnos kimaradt az életemből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése