Interjú Minárovits Péterrel

Minárovits Péterrel Kovács Patrik készített interjút 2006-ban az ISzDb számára.

Megéri-e ma Magyarországon a szinkronszakmában dolgozni? Szakíthat-e egy színész ezzel a foglalkozással, és boldogulhat másként is? Egyikük megtette, mert besokallt.

Közkedvelt magyar hang. Ismerős? Igen, a Terminátor 2-ből, a Spongya Bobból, a South Parkból, a Váratlan utazásból. Minárovits Péterrel művészsorsról, a megtett útról, jelenről és múltról beszélgettünk.

Hosszadalmas kényszerpihenő után tértél vissza közénk, és mint említetted, nem kívánsz újra a magyar szinkronszakmában dolgozni, míg a jelenlegi állapotok nem változnak meg gyökeresen. Volt esetleg valami konkrét szakmai oka is annak, hogy úgy érezted, nincs tovább?

Azért nem nevezném én ezt kényszerpihenőnek, csakis magam miatt kellett egy kis időre szakítani a szakmával, amikor rájöttem: 'Jó ég! Mennyi mindent nem csináltam még!' Emellett volt azért néhány szakmai ok is, de hát ezeket már korábban említettem. Mióta betört hozzánk a kapitalizmus, a dolgok némileg megváltoztak, Magyarország a káosz fellegvárává vált, az élet szinte minden területén problémák vannak. Nehéz az átmenet az - Unióval később együtt járó - össznépi jólét felé. Valamikor egyszer biztos jó lesz minden, remélem még megélem. De azért nem csak panaszkodom, az élet szép; élj úgy, ahogy kedved tartja; valósítsd meg önmagad és légy vidám, ez a lényeg. Nem tűntem el végleg, csak most pihentetem egy kicsit hűséges hangszálaimat! :)

Mi adta meg a kezdőlökést ahhoz, hogy időlegesen szakíts a hivatásoddal?

Egy részleges fásultság, a szinte az egész művészvilágot körülölelő sajnálatos dekadencia (bízom benne csak átmeneti) jelenléte miatt.
Hiszem, hogy az erre hivatott emberek előbb-utóbb orvosolják a problémákat.

Említetted, hogy korábban több nagyszerű, már nem élő színművésszel dolgoztál együtt - többek közt Sinkovits Imrével és Tolnay Klárival. Mikor volt színvonalasabb a magyar szinkron: a rendszerváltás előtt, vagy ma, amikor rengetegen panaszkodnak a szakma felhígulása, az igénytelen tömeggyártás, az alacsony bérezés, a sorra nyíló szinkrontanodák megléte miatt?

Természetesen nem is lehet kérdés mikor volt színvonalas szinkron Magyarországon, és akik panaszkodnak, nem ok nélkül teszik ezt. Hiszen hol "teremnek" manapság Tolnay Klárik és Sinkovits Imrék?? Bár ma is vannak azért tehetségek, és a technikai újításokkal és remek technikai munkatársakkal még színesebbé, élvezhetőbbé tehető egy-egy produkció. Valamint gyorsabbá és könnyebbé vált a művek gyártási folyamata is, ami nem feltétlenül megy az igényesség rovására, ha jó művészek dolgoznak azokban! :)

Mit gondolsz, tanult-e valami lényegeset a te generációd a nagy elődöktől?
Van-e még valami az ő szellemükből ebben a kissé fertőzött világban?

Mindenféleképpen! Rengeteg szeretetet és érzékelésre serkentő szakmai tanácsot kaptam a nagy öregektől. Egy fiatal kezdőnek csakis a környezetében lévő profik mellett van módja csiszolódni, az ő kisugárzásuk és tudásuk indítja be a kémiai reakciókat az agyadban a szakma elsajátítására. Ezért csakis hálás lehetek nekik.

Hogyan értékeled a két nemzedék közti átmenetet?

Mint említettem, ma is rengeteg tehetséges fiatal van. De mivel manapság más értékrendek és érvényesülési lehetőségek uralkodnak, a valóban tehetséges embereknek már vagy még nincs gyomruk úszni az árral, megaláztatni magukat, aprópénzre váltani a tehetségüket, figyelve a tűz közelében sütkérezőket vagy a betegesen érvényesülni vágyó amatőröket, illetve tehetségteleneket, és éppen ezért esélyük és lehetőségük sincs. Azért én optimista vagyok. Tudom, hogy az Élet (ha van oly' kegyes) és a Közönség igazolja, ki az, aki beleillik a képbe és ki az, aki nem.

"Manapság az ember a megélhetés miatt kénytelen haláláig dolgozni." - vallotta egy interjúban Végvári Tamás. Igaznak érzed ezt a keserű megállapítást? Te is így képzeled el az életedet, vagy lehetséges, hogy idővel egy teljesen más foglalkozást választasz?

Sajnos a jelen körülmények között a művész úrnak nagyon is igaza van! Más tengerentúli vagy európai országokkal összehasonlítva szinte nálunk a legrosszabb a helyzet! Inkább nem mondom mennyit keresnek ők és mennyit mi, mert csak felbosszantom magam! Ha mondjuk német, olasz, vagy francia volnék, mára már gyémánt palotám lehetne, éneklő arany vécécsészével (nem ez minden vágyam, csak a különbség nagyságának a szemléltetése kedvéért mondtam), ehelyett azonban csak... Áh, inkább hagyjuk. Már tettem róla, hogy ne függjek anyagilag a színészettől. Muszáj volt.

A Hang-Fal azért jött létre, hogy ne merüljenek feledésbe, tovább éljenek nagy színművészeink, akik már itt hagytak bennünket. Elnyerte a tetszésed a kezdeményezés? Fontosnak tartod az elhunyt színészek emlékének ápolását?

Nagyon örültem a kezdeményezéseteknek: kötelességünk tiszteletben tartani és ápolni nagy elődeink emlékét!
A tudás és tapasztalat generációról generációra adódik tovább, ez egy nagyon fontos dolog, a régi nagy elődök élete és munkássága mindig nagy erővel hathatnak a fiatal pályakezdőkre úgy, mint a már gyakorló színészekre egyaránt. Ez így van jól, ez így természetes. Hisz' múlt nélkül nincs jövő sem, ha fogalmazhatok ilyen közhelyesen.
Büszke vagyok arra, amit elértem és hogy megadatott, hogy ilyen nagy művészek árnyékában nőhettem fel és tanulhattam; ez egy csodálatos érzés!:)

A szerkesztőség nevében köszönöm a beszélgetést, és sok sikert, boldogabb jövőt kívánok neked!

Köszönöm, viszont kívánom, és még egyszer köszönöm a lehetőséget! :)