Interjú Kenderesi Tiborral

Kenderesi Tibor színművész 2011-ben, életének 92. évében elhunyt. 2007-ben, 87. születésnapja előtt beszélgetett vele Faluközy Tamás és Kelemen Zoltán, az ISzDb szerkesztőségének tagjai. Fogadjátok sok szeretettel!

Mikor és hogyan került először kapcsolatba a szinkronnal?

Az '50-es évek elején, amikor még Nemzetis voltam. Akkoriban a szinkronizálás még gyerekcipőben járt, és nagyon kevesen szinkronizáltak. Abban az időben kisebb szerepekre hívtak, néha kaptam nagyobbakat is, de akkor még nem tudtam miért. Jóval később jöttem rá, amikor már a Kacsameséket csináltam, hogy van egy jellegzetes hangom. A rendező részben a beszédstílusom miatt választott ki Dagobert bácsi szerepére, és mert a hangom hasonlított az eredetire. Ott aztán engedtek nekem sok mindent csinálni. 

Szerette a Kacsameséket?

Nagyon nagy örömmel csináltam. A rajzfilmeket különben is nagyon szerettem. A rendező kérdezte, hogy "Tibor, ráérsz?" Mondom "Miért?" Azt mondja "Nagyobb szereplőről van szó." Később derült ki, hogy ez micsoda. Nagyon nagy örömmel fogtam hozzá. Nem is tudtam, hogy ekkora szerep. Akkor lettem közismert. Az az érdekes, hogy 60 évet töltöttem a pályán, és ha találkozom emberekkel, beszélgetek velük, azt mondják, hogy a "Dagobert bácsi." Így ismernek. A nevemet nem tudják. 

Kapott segítséget Dagobert bácsi megformálásához?

A rendező teljesen rám bízta. Azt csináltam, amit akartam. Úgy beszélhettem, ahogy akartam. Akkor szólt, ha valamilyen bakim volt, vagy kicsúsztam.

Úgy hallottuk, régen a szinkronizálás előtt levetítették a filmet egy próbavetítésen, illetve hogy egyszerre többen voltak bent a stúdióban.

Mennyivel jobb volt az! Más volt a hangulat. Mindig levetítették előtte a filmet, de nem mindig értünk rá. Volt, aki próbált, volt, aki játszott. Illetve nem szívesen mentünk el, mert nagyon sokszor nem közölték, hogy melyik szerepet fogjuk eljátszani. Mert akkor biztos elmentünk volna megnézni a figurát. De már vetítették a filmet, utána közölték, hogy melyiket fogod játszani. Fordítva kellett volna, mert akkor kimegyünk. 

Akkoriban a média többet foglalkozott a szakmával?

Régen kiemelték a magyar hangot a külföldi filmeknél, hogy mennyire fedték, és hogy jó volt-e a szereposztás. Volt olyan, hogy lehozták az egész társaságot. 

Milyen karaktereket, milyen típusú szerepeket érez magához közelebb?

Abszolút komikus figurákat, vagy pedig tragikusakat. 

Ki volt az első szinkronrendező, akivel dolgozott?

Nincsenek erről följegyzéseim. A '80-as években kerültem vissza Pestre. Arra az időre emlékszem jobban. Akkor már rendezett a feleségem, aki Sipos Varga Éva néven volt dokumentumrendező, és később a szinkronban szinkronrendező. Tulajdonképpen ott is ismerkedtünk meg. Menő rendező volt. A nagy filmeket mind ő rendezte. A Ben-Hurt is. 87 éves vagyok, és ő is benne van a korban, de ugyanolyan szerelmes vagyok, mint fiatal korunkban. Olyan csodálatos házasságban élek! Én nem hittem volna, hogy öregkorban is van szerelem.

Vállal még szinkronszerepeket?

Most már nem szinkronizálok, nem vállalok. Akkoriban volt úgy, hogy az embert diszponálták délelőtt 10-re, délután 2-re, este 6-ra meg 8-ra. Most már nem tudom csinálni. 

Mikor hagyta abba a szinkronizálást?

Azóta, hogy megszűnt a szinkronvállalat, és lettek maszek szinkronstúdiók. Azokban már nem vállaltam, mert ezek a stúdiók szanaszét vannak a városban. Pedig, ha az anyagiakat nézem, elég szépen dotáltak ott minket. Akkoriban úgy volt, hogy a szerep nagyságához mérték mindig az anyagiakat is. Kategorizálva voltak a színészek. Aztán amikor kiemelték, nagyobb gázsit kapott. Volt hogy kiment az ember, és három stúdióban is dolgozott. Nagyon szerettem szinkronizálni, de most nyugovóra vágyom. Voltak nagyon kukacos rendezők. Még a színész nevét is mondták, ismételtettek vele. Kijött a rendezői fülkéből előre, a többiek beszélgettek, és negyed óráig nyomta az embernek a szöveget, hogy "Szégyelld magad!" Biztos igazuk volt. 

Mi volt az első filmszerepe?

Első filmen játszott szerepem egy 80 éves aggastyán volt. Akkor voltam 31 éves. Úgyhogy én erről voltam nevezetes, amikor a szinkronba kerültem. Ott is valamilyen szolgát játszottam, és az is öreg volt. Tele szőrrel, mindennel. Ismerőseim láttak, és azt mondták: "Tibor, nagyon megöregedtél!"

Több filmben is láthattuk.

Nagyon sok filmben játszottam. Egy francia filmben is, amelyiket magyarra szinkronizáltak, és ott magamat szinkronizáltam. Egy részét itt forgattuk Budapesten. A belsőket. Itt is volt a díszbemutatója a filmnek. A többit pedig Franciaország déli részén egy kisvárosban. Franciául kellett beszélnünk. Volt egy rendezőasszisztens, és ő napokon keresztül sulykolta belénk a francia nyelvet. Persze, csak akcentussal tudtam beszélni. De nagyon sok szövegünk is volt. 

Filmeztem Prágában, Németországban, Csehszlovákiában. A legnevezetesebb filmszerepem a Tüske a köröm alatt volt. Sára Sándor rendezte. Nagyon sikeres volt. Egy öreg parasztot játszottam. Igazán kemény figura volt, és nagyon közel állt hozzám. Tisztára olyan volt, mint a nagyapám. Nagyapámat hoztam vissza még hangban is. 

Milyen gyakran lép fel színházban?

Most már elég ritkán. A Dzsungel könyvében játszom az öreg kobrát. Abban a jelenetben én vagyok a kulcsfigura. Azt csinálok, amit akarok. A rendező instrukciót sem ad, mert magamat adom, átélem a figurát. A legjobb egy színésznek az, amikor kimegy a színpadra, és körülötte forog a világ. Mindegy, hogy csak öt percig tart. Amikor nem tudtam fellépni, hárman vagy négyen is beugrottak helyettem, és azt mondták: "Téged próbáltak utánozni, és nem sikerült." Ez természetes. Most már 8 éve játszom. Olyan, mintha nekem írták volna. Az Egy csók és más semmiben játszok még egy nagyon kis szerepet. 

Milyen elismerésben részesítették a pályája során?

Gobbi Hilda-díjat kaptam. Az a legnagyobb kitüntetésem. Számomra azért is jelentett sokat ez az elismerés, mert az 5 év alatt, míg a Nemzeti Színház tagja voltam, nagyon jó viszonyban voltam Hildával. 

Köszönjük a beszélgetést!

Köszönöm önöknek, hogy megkerestek!